Azt mondják akármerre jár az ember külföldön, a kenyér az hiányzik. Ez így van velem is Nápolyban. Értelemszerűen van itt is kenyér, csak más. Nem annyira kelt a tésztája, sűrűbb, keményebb a héja is, de a legjellemzőbb ismérve: sótlan. Előnye az otthonihoz képest, hogy nem morzsál annyira, meg jobban bírja az állást is, a 3 napos kenyér még simán jó, és nagyon vékony szeletekre is lehet vágni. Pláne ha az ember berakja a sütöbe, úgy, hoyg alatta van egy tálcában víz. Ilyenkor, ha kicsit megsózom, akkor azon is lehet javítani valamit.
Egyébként nutellával, vagy mézzel jó. Ma például mézeskenyeret ettem, pisztáciával. Egy aprócska pofáraeséssel kezdődött ez is, magyarázom... Szóval gondoltam veszek egy kis pisztáciát a piacon, fincsi lesz. Aha, csak éppenséggel nem figyeltem oda eléggé; az is sótlan volt. Na mondom faszályos, akkor megy a mézeskenyérre. Viszont meg kell hagyni, így nagyon fincsi, szóval lehet az lesz, hogy viszek haza is egy kis sótlan pisztáciát, azt legalább várhatóan csak én fogom fogyasztani :)
A kenyér kapcsán annyit, hogy amikor elpanaszoltam a problémámat az iskolatársaknak azon röhgötek, hogy Milánóba kellett volna mennem, ott ugyanis állítólag teljesen sótlan a kenyér. (Azt hiszem van annak
valami külön neve is, de mindegy) Mondjuk azt is hallani időnként, hogy mi használunk kicsit sokat a "fehér halál"-ból otthon, szóval fene tudja. Legalább egészségesen éldegélek, de azért örülök, hogy nem Milánót választottam végül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése